FCBD® Sister Studio Visiting Tour 1.- Amani Maharet

Bárhová is megyünk Amerikában, első dolgom, hogy megnézzem van-e ott FCBD® Sister Studio, hogy működik-e, és mikor vannak az órák. Így történt ez most is, amikor elhatároztuk, visszaindulunk Északra a napfényes Floridából. Mivel az idő nem sürget, és szeretnénk minél többet látni az országból, úgy döntöttünk, hogy nem egyenesen a keleti parton (ahol idejöttünk) utazunk, hanem inkább a beljebb elhelyezkedő államok érintésével jutunk el a Niagarához, majd Rhode Islandre.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a Sister Studo látogató turné gondolata. Mivel a tervezett útvonalhoz tökéletesen illeszkedik a Sister Studiok elhelyezkedése, így már csak szervezés kérdése az egész. Össze kell hoznom a napokat. Utunk Floridából Georgia, Tennessee, Kentucky, Ohio, majd New York államon vezet keresztül.

Kezdő állomásom Amani Maharet Studiója volt. Amani Maharet, egy profi hastáncos. Nem csak alapos ATS® tudással rendelkezik, hanem a fúzió területén is biztosan mozog – ellentétben velem. Kedves és szerény embernek ismertem meg. Tanár szerepben is csak pozitívumokat tudok elmondani róla, ezért is kértem tőle magánórát a csoportos órán kívül.

Nagyon türelmes tanár, és kiválóan magyarázza el a mozdulatok titkát. OlyanAmani Maharettel apró trükköket, melyeket például a Teacher Trainingen (ez az ATS® tanári vizsga) vizsgázott tanárok sajátítanak el, személyesen Carolena Nericcio-Bohlmantól és Megha Gavintől.

Az órára nagyon felkészülten érkezett. Előzőleg elmondtam neki, hogy melyik mozdulatokat szeretném átvenni. Mondhatnám, hogy teljesen tudatos volt, hogy több ugyanabból a családból származó mozdulatot választottam, de bevallom nem így volt. Erre csak akkor ébredtem rá, amikor Elizabeth felhívta rá a figyelmemet. Keményen dolgoztunk, addig gyakoroltunk, amíg az adott mozdulat teljesen nem vált világossá, és rá nem éreztem arra, hogyan tanítsam majd meg azt a testemnek, lelkemnek és a tanítványaimnak.

Az igazság az, hogy minél többet és mélyebben foglalkozom az ATS®-sel annál több kérdésem van és annál többször szeretek visszatérni az alapokhoz. Mindig felfedezek valami újat, illetve javítanivalót a hibás berögzüléseken. Amit mindig is vallottam, azt itt a bőrömön is megtapasztaltam. Georgi Ildikóval és Egri Lillával többször is diskuráltunk már arról, hogy milyen fontos, hogy valaki precízen, megtanulja a mozdulatokat, és pontosan tudja, hogy valójában hogyan is kell ATS® szerint csinálni. Hiszen az általában vett törzsi stílusban is megtalálhatók ezek a mozdulatok (pláne, hogy az ATS® a gyökere a modern törzsi hastáncnak) de mindig különböző, a tiszta ATS®-től picit eltérő verzióban.

Az eddig eltöltött idő alatt még inkább érzem, eggyé tudok válni az ATS® szellemiségével, ami valójában már a lelkem részévé vált.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.