Havrán Enikő

Mivel foglalkozol?

Stratégiai igazgató vagyok egy kis magyar üzletfejlesztési tanácsadó cégnél. Nagyon szeretem a munkámat, mert bár sok felelősséggel jár, változatos és kreativitást igényel. A kollégáim főként fiatalok, így a hangulat is mindig kellemes.

Mióta táncolsz?

Évekkel ezelőtt Pável Krisztánál kezdtem el hastáncot, raqs sharqi-t tanulni. Azért választottam ezt a műfajt, mert vonzott az egzotikussága és mert nem szükséges hozzá társ. Végül mégis a világ legjobb társaira találtam. Egy olyan csapat részese lettem, akik már örökre az életem fontos részei lesznek, ez a mi szeretetkörünk. Együtt tanultunk, fejlesztettük magunkat, együtt éltük át, hogy hogyan nyitja meg ez a tánc az ember nőiességét. Sok közös élményben volt részünk, gyakorlások, workshopok, táborok és fellépések során. Tanultunk fúziós táncokat, samba, salsa és flamenco elemekkel és botos, fátylas, szárnyas, legyezőfátylas koreográfiákat is.

Milyen táncstílusokat táncoltál eddig?

#atsfmww2014Gyerekkoromban 2 évig jártam jazz balettre. Aztán később más sportokat választottam. Évek múlva felnőtt fejjel kezdtem el késztetést érezni újra, hogy ne csak a szórakozóhelyek táncparkettjét koptassam, ekkor határoztam el, hogy kipróbálom a hastáncot.

Mióta táncolsz törzsi hastáncot?

Amikor Márkusfalvi-Tóth Fruzsina másfél éve megismertetett az ATS®-sel, úgy éreztem megtaláltam azt, amit a raqs sharqi-ból hiányoltam. Fruzsiban pedig egy olyan tanárra találtunk, aki nem csak tehetséges és jól képzett, de szívvel-lélekkel adja át a tudást, a tánc szeretetét, amellett a technikában is a maximumra törekszik. A kezdetek után egy évig nélkülöznünk kellett barátunkat és tanárunkat, Fruzsit, de mi igyekeztünk kitartani és a belénk plántált tudást gyakorolni. Néhány órát vettem ez alatt Egri Lillától, aki nagyon jó tanár és egy nagyon kedves csapatot oktat.

Mit jelent számodra a törzsi hastánc?

Tawoos TribalA törzsi hastánc és az ATS® sokkal művészibb számomra a raqs sharqi-nál. A csoport fogalma pedig sokkal magasabb szintre helyeződik. A raqs sarqi koreográfiák gyakran abban merülnek ki, hogy a táncosok ugyanazt táncolják egymás mellett. Az ATS®-ben nagyon fontos az, hogy figyeljünk egymásra, együtt érezzük a zenét és a táncot. Csodálatos ebben a műfajban, hogy a világ bármely pontjáról érkező táncosok a kulcsokkal kommunikálva tudnak együtt táncolni. Úgy, mint a társastáncokban, csak itt az embernek több társa is van egyszerre.

Mivel szeretsz foglalkozni szabadidőben?

Legjobban az állatok és az állatvédelem érdekel és nagyon fontos számomra a környezettudatos életmód. Van egy papagájom, akit mindennél jobban imádok. A legjobban akkor érzem magam, ha az állatotthonban vagyok. Szeretem a szabadidőmet aktívan tölteni, utazni, biciklizni, futni, evezni, vitorlázni, olvasni, kártyázni, moziba, színházba, koncertre menni vagy csak ejtőzni a barátokkal. Amikor ihletet érzek szívesen alkotok. Régen az üvegfestés volt a kedvencem, de rajzoltam már képregényt is, most a marcipán torták készítését élvezem a legjobban. Imádok sütni és főzni is, új recepteket kitalálni.

Hogyan látod magad a Tawoos Tribal tagjaként a jövőben?

A Tawoos Tribal jelenlegi tagjai a legjobb barátaim is egyben. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben csatlakozók is többek lesznek csapattagnál. Remélem, hogy együtt eljutunk egy olyan szintre, ahol már mi is elégedettek leszünk a tudásunkkal és az előadásmódunkkal. Sok tanulnivalónk van még, de ez a folyamat legérdekesebb része számomra. Nagyon várom, hogy továbbfejlődjünk és a mi kis törzsünk elinduljon a közös tanulás és a táncélmények útján.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.