Level 1 – FCBD® Style hastánc alapok
(Minden szinten javasolt, 60 perces óra)
Tanuld meg az ATS® alapokat szórakoztató kombinációk gyakorlásával. A lassú és gyors mozdulatok használatával már az első órán táncolunk! Megtanuljuk az összes alapmozdulatot és csoportos formációt beleértve a testtartást, a testtudatos mozgás fejlesztését, ujjcin használatát és zeneismeretet. Erre az órára szeretettel várlak akkor is miután elindult a kurzus, mert többször is átismételjük a tanultakat. A kurzusra bérletet vagy beugró jegyet választhatsz.
Level 2- ATS® kombinációk
(Alapmozdulatok ismerete – Level 1- szükséges, 60 és 90 perces óra)
Finomítsd egyéni technikádat az alaplépések gyakorlásával, illetve tanuld meg azok kreatív kombinációit. Ezeken az órákon már nem tanuljuk az alapmozdulatokat és ahhoz, hogy erre a kurzusra járj ismerned kell azt is, hogyan táncolunk duoban és hogyan működik a csoportos tánc (Level 1). A kurzusra válthatsz bérletet, illetve beugró jegyet is. (A beugró jegy váltásához ezen kurzus esetén előztes egyeztetés szükséges, hogy tudjam milyen tudásszinten állsz.)
Mindannyian tudjuk, hogy az alapokhoz mindig érdemes visszatérni, pontosítani, így azok, akik már elvégezték a Level 1 szintet és Kezdő 2 órákra járnak, látogathatják mindkét kurzust párhuzamosan.
Középhaladó- FCBD® Style kombinációk haladóbb szinten
(Előzetes egyeztetés szükséges! 90 perces óra)
Ezeket az órákat haladó ATS® táncosoknak ajánlom, akik jól ismerik a Level 1 és Level 2 mozdulatokat, ismerik a formációkat. Ez egy folyamatos kurzus.
Ismétlő-gyakorló FCBD® Style tánc órák
Mindegyik kurzuson meghatározott időközönként ismétlő gyakorló órát taratok a megtanultak ismétlésére, gyakorlásásra. Az igényeket folyamatosan gyűjtöm, minden mozdulat sorra kerül, újra megtanuljuk. Technika, gyakorlás, személyre szabott visszajelzés!
Ez az óra nyitott, minden tudásszinten látogatható.
FCBD® Style kurzusok haladóknak
Ezek az kurzusok kifejezetten haladó hastáncosoknak és gyakorló FCBD® Style táncosoknak ajánlottak. Egy kurzus 4x 90 perc tematikus órát foglal magába, alapozó FCBD® Style mozdulatoktól haladóbb kombinációkig. Ez a kurzus jelenleg szünetel.
Fontos tudnivalók
Mit viselj az FCBD® Style hastáncórákon: Hosszú, bő szoknya vagy laza nadrág, kendő a csípődre, rövid felső vagy póló, ami nem takar. Mezítláb vagy tánccipőben táncolj. Szükséged lesz ujjcinre. Kérlek az órára 10-15 perccel korábban érkezz.
Magánóra, versenyre való felkészítés vagy személyre- csoportra szabott workshop, előzetes egyeztetés alapján! Ha nem Budapesten laksz az sem akadály, biztosan találunk megoldást.
Tribal Club
Jön a Tribal Club! Negyedévente haflát szervezünk a tanulóknak, ahol együtt táncolnak kezdők, haladók, gyakorlott táncosok. A haflán megmutatjatják a kezdők, hogy mennyit tanultak, milyen ügyesek már. Elhívhatod a családot, barátokat, ez egy viszonylag zártabb körű esemény, így nem kell izgulnod! Hozhatsz magaddal valami saját készítésű ehető-iható finomságot, ha kedved tartja.
Következő alkalom: 2020. január 19. További info a Facebok eseményben!