Bemutatkozó

törzsi hastánc Márkusfalvi-Tóth FruzsinaAzt, hogy táncos szeretnék lenni 5 éves koromban döntöttem el, amikor a Flashdance c. filmet láttam. 7 éves koromtól Kolozsvári Dóra mesternőnél balettoztam 7 évig és közben Fülöp Viktortól is tanulhattam. Ezután az életem olyan fordulatokat vett, hogy csak 25 éves koromtól foglalkozhattam igazán a tánccal.  2004-ben kezdtem el hastáncolni Malova Vivien hastánciskolájában, ahol Pável Kriszta Zahra tanított. Ez az időszak meghatározó volt a táncos életemben. Rengeteget tanultam, gyakoroltam és nem sokkal később már rendszeresen felléptem. Az egyiptomi hastánc mellett tanultam folklór táncokat és arab flamencot is.

2011-ben kezdtem el a törzsi hastáncot, amikor csatlakoztam a Jamina Ghawazee csoporthoz Joós Judit meghívására. Nem sokkal azután, hogy elkezdtem tanulni a Jaminaban, megérkezett Svetlana Dvoretskaya Magyarországra. A kevés törzsi tapasztalatommal, ekkor voltam életem első ATS® workshopján. Azonnal beleszerettem az ATS®-be, és rövid idő alatt világossá vált számomra, hogy ez az, amit kerestem és ez az az út, amit szeretnék végigjárni.  Hat hónapja táncoltam törzsi hastáncot, amikor 2012. Májusában a Jaminaval elmentünk Moszkvába, hogy tanulhassunk Wendy Allentől és Sandi Balltól, a FatChanceBellyDance® táncosaitól, illetve Svetlana Dvoretskayatól, és lehetőséget kaptunk a fellépésre is. Szó szerint hatalmas élmény volt és a mai napig hálás vagyok Juditnak, hogy meghívott a csoportba és inspirált. Még ugyenebben az évben végigcsináltam egy intenzív kurzust Svetlánával Budapesten.

törzsi hastánc Márusfalvi-Tóth Fruzsina2013 nyarán egy évre Amerikába költöztünk. Amikor megérkeztünk már tudtam, hogy hol van a lakhelyünkhöz legközelebbi FCBD® Sister Studio. Kialakítani egy új életet két kislánnyal és egy teljesen üres lakással külföldön nem egyszerű, még akkor sem, ha beszéled a nyelvet, így az első hónapokban csak gondolhattam a táncolásra. Szerencsére ez változott és az őszi kurzust ott táncolhattam végig Washington DC-ben Jennifer Hodge tanítványaként, a fellépő csoportban. Abban a megtiszteltetésben is részem volt, hogy felkértek, tanítsak magánórán. Mivel az év többi részét hol itt, hol ott töltöttük, ezért elkezdtem gondolkodni a FCBD® Sister Stúdió látogató túrán, amelyet sikerült is megszervezni. Több studióhoz is eljutottam és nagyon sokat tanultam ezektől a tanároktól.

Fruzsi2014 Augusztusában kaptam meg Carolena Nericcio-Bohlman és Megha Gavin jóváhagyásával a FCBD® American Tribal Style® Belly Dance Tanári oklevelemet Magyarországon elsőként, és elnyertem a FatChanceBellyDance® Sister Studio státuszt, ezt is elsőként az országban.

Az elmúlt 2 évben Chicagóban éltem, a családommal, igyekeztem az itt töltött időmben minél több tapasztalatot gyűjteni. Olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy együtt táncolhattam a 2016-os Tribal Revolution gáláján a Lone Woves csoporttal, amiben különböző Sister Studiókkal táncolhattam együtt. Ugyanezen a rendezvényen egy három napos intentív kurzust  Rachel Brice-szal töltöttem.

2017 januárban San Franciscoban, a világ legrangosabb ATS® eseményén, az ATS® Homecoming-on léptem fel közös produkcióban a Tamarind Tribal és az Amaranth táncosaival. Ez számomra igen nagy megtiszteltetés volt és igazi elismerés táncosként is.

2017 júniusban már egy magasabb szintű oktatásban volt részem, amely kifejezetten ATS® tanároknak szól, itt már sokkal mélyebben és a mozdulatok anatómiáját kielemezve javíthattam a technikámat Carolena és Megha kritikája alapján. A Technique for Teachers kurzus végén újabb bizonyítványt kaptam.

Akiktől még hastáncot tanultam (workshopokon, magánórákon): Ancsán Anikó, Nieto Mercedes, Tia, Schaffer Katalin, Farkas Renee, Kupovits Barbara, Székely Maja, Magdy el Leisy, Amar Gamal, Anasma, Kami Liddle, Gudrun Herold, Georgi Ildikó, Jennifer Hodge, Amani Maharet, Gina Marie Newman, Jaki Hawthorne, Jeana Jorgensen, Angie Never, Valizan, Diana Miranda-Gaeddert, Mimi Fontana, Joanne Rawlings-Sekunda, Kristine Adams (FCBD®), Terri Allred (Third Eye Tribal), Dawn Nandana Ruckert (Dayanisma), Elizabeth Fish (Tamarind Tribal), Kae Montgomery.