Nagyon vártam már, hogy megismerhessem Valizant, ennek több oka is volt. Először is soha nem táncoltam még férfi táncossal ATS®-t, nem hogy nem táncoltam, de nem is ismertem eddig férfi ATS® tanárt. Valizan volt az első férfi, aki ATS® Certified Teacher lett és később pedig övé lett az első Brother Studio a világon. Nem utolsó sorban pedig nagyon kíváncsi voltam, hogy a férfi és női energiák hogyan áramlanak bennünk táncosokban. Az ő energetikája, hogyan hatja át azokat a gyönyörű mozdulatokat, melyek abszolút nőiesek számomra. Már a gondolatba is szinte beleborzongtam, hogy találkozhatok vele, természetesen a lehető legjobb értelemben, ahogy egy táncos érez, amikor találkozhat egy tapasztalt táncossal.

Először úgy tűnt hiába próbálkozom, a postafiókja tele volt, minden levelem visszajött tőle, mi pedig közeledtünk észak felé és döntenem kellett rövid időn belül, hogy merre tovább. Milyen szerencse, hogy van Facebook, mert ott megkerestem Őt és írtam neki, bízva a legjobbakban. Már ahogy válaszolt a megkeresésre az is nagyon kedves volt, de sajnos bizonytalan volt a találkozás lehetősége, mert nagyon sűrű a programja és sok helyen tanít. Várnom kellett. Ezek a várakozások nagyon jók a jellemfejlődés szempontjából, bár kétségtelen, hogy a túrám tervezését hátráltatják.

Amikor Valizan megírta, hogy sikerült termet találnia, és mehetek hozzá magánórára, ráadásul kettő órát rám tud szánni, úgy örültem, mint az óvodás kislányom Disney Wordben. Korán reggel kellett elindulnunk Kanadába, hogy időben Torontóba érjünk, ahol az óra volt.  Már az is izgalommal töltött el, hogy átléptük a kanadai határt. Amikor Amerikába jöttem nem gondoltam volna, hogy ilyen sok államot bejárok, és még Kanadába is eljutok.

Természetesen ez sem indult gördülékenyen, mert Kanadában az amerikai telefonomon nem működött az internet, és így a telefonon lévő GPS-t sem tudtam használni, csak egy négyzethálós lapot láttam piros ponttal, ami a célt mutatta. Ezek után talán nem nehéz kitalálni, hogy sikerült az egyik utcán teljesen másfelé menni Torontóban, mint kellett volna. Az idő pedig rohant. Az volt a szerencsém, hogy üzenetet tudtam küldeni és fel is tudtam hívni Valizánt, hogy kések. Pedig utálok késni, és megint sikerült. Amikor meghallottam a hangját a telefonba már tudtam, hogy érdemes volt várni. Ezt nehéz megmagyarázni, de van olyan, amikor meghallod valakinek a hangját és csak az jut eszedbe, hogy „Úristen, milyen kedves, jó hangja van.” Azt mondta, vár rám.

Valóban ott várt, és nagyon kedves, barátságos volt.

Előre átgondoltan érkeztem az órára. Elmondtam neki, hogy mi az, amit szeretnék tőle megtanulni. A duett kombinációkat választottam, mert szerintem teljesen más megnézni a DVD-n vagy videón, és onnan tanulni, mint személyesen egy tanártól.

Mivel előző délután meghúztam a derekam mindenképp szükségem volt egy jó bemelegítésre, ami sikeres is volt és a derekam egyáltalán nem fájt. Ezután belekezdtünk a tanulásba. Rendkívül bénának éreztem magam, de Valizan annyira türelmes volt és olyan jó tippeket adott nekem, hogy valamennyire sikerült ezen felülkerekednem. Addig gyakoroltunk mindent, amíg biztosnak nem éreztem magam, és vezetőként is magabiztos voltam. Élveztem az óra minden pillanatát. Volt időm rendesen megtanulni, jegyzetelni. Valizan nagyon jól megtanította, amit szerettem volna és rengeteget nevettünk. Mivel jól haladtunk más is belefért az időbe, mint a Dueling duo rejtelmei, vagy a Rush Hour szabályai, nem beszélve egy olyan kombinációról, amit talán egyszer nevezhetünk a Shades of Araby Dialectnek is. A Dueling duoban segítségünkre volt kettő szék, így még egy széket is körbetáncolhattam aznap.

Szerettem ahogy táncol velem, a mozdulatok energetikája elképesztő volt tánc közben. A zene, amit választott teljesen átjárta a lényemet és Valizan tánc iránti szenvedélye úgy érzem találkozott az enyémmel. Egyáltalán nem számított melyikünk milyen nemű ember. A táncban nem voltunk nő vagy férfi elkülönülve, függetlenül attól, hogy Valizan mozdulatait férfi energiák vezették. Amikor elkezdett táncolni azt láttam rajta, amit én is érzek tánc közben.

Egy vagyok a zenével, eltáncolom a zenét, eltáncolom az érzést ami átjár, és ebben a rituáléban egy vagyok a társammal is. Az izmaink már megtanulták mi a dolguk, a mozdulatok kulcsa ott van bennünk, a szívünk egyszerre dobban, lelkünk rezdülései közösek.

Óra után beszélgettem vele arról, hogy milyen volt az útja ATS® táncosként, amely ahhoz vezetett, hogy végül elsőként tanár lehetett, majd Brother Studiója lett. Jól esett, hogy őszintén mesélt ezekről. Sajnos a vasárnapi előadásukat nem tudtam megvárni Torontóban, mert Diana vasárnapra várt Buffaloban. Valizan nagyon kedvesen mesélt róla és én pedig örömmel vártam, hogy megismerjem.