FCBD® Sister Studio Visiting Tour 2. -Blue Lotus Tribal

St. Augustine az USA legrégebbi folyamatosan lakott városa, és mivel igyekeztek megőrizni a régi városképet igencsak spanyolos hangulata van. Az egész városnak könnyed, igazán szabad a kisugárzása. Amíg a városban sétáltunk egész nap azt vártam, hogy választ kapok Ginától, a Blue Lotus Tribal tanárától. Persze hiába vártam, és már-már veszendőnek éreztem az első állomást, de másnap reggel végül mégis sikerült beszélnem vele. Hatalmas szeretettel fogadta a megkeresésemet, tetszett neki, hogy ilyen messziről érkeztem és izgatottan fogadta a látogató túra ötletét.

Nagyon vártam már a személyes találkozást, és ugyan utálok késni óráról, mert nagyon tiszteletlen dolognak tartom, nekem mégis majdnem sikerült. Az út egy erGinadővel övezett szakaszon vezetett át, zuhogott az eső, ráadásul egy igen lassú „kolléga” tötymörgött előttem, ahogy az lenni szokott. Szinte kiestem az autóból még épp időben, de az iskola ajtaja be volt zárva, Gina nem vette fel a telefont, szép kis kezdet. Szerencsére a folytatás egész máshogy alakult.

Gina és a csoport nagyon kedvesen fogadott, némelyikükkel olyan érzésem volt, mintha már találkoztunk volna.

Gina a bemelegítés után triókra osztott minket, és azonnal el is kezdtük a táncot. Remek volt együtt táncolni trióban olyan nőkkel, akiket egyáltalán nem ismertem korábban, és akkor láttam őket először. Érezhető volt, hogy két társam közül melyikük volt a tapasztaltabb és biztosabb táncos. Pillanatok alatt éreztem egy titkos szövetséget hármunk között, melyben együtt tanuljuk meg és gyakoroltuk az új formációt.

group1Hogy milyen tanár Gina? Profi, igazi profi tánctanár. Könnyedén magyarázott, és mindenkire odafigyel a három trióból. Ki hogyan dolgozik, kinek van szüksége egy kis helyesbítésre. Az óra egyértelműen a tanítványokról szólt, minden értük történt.

Fantasztikus érzés, ahogy a tánc nyelvén mindannyian megértjük egymást. A gyakorlás végén kaptam egy ajándékot Ginától és a csoporttól. Gina megtanította nekem a Blue Lotus Formation-t, útravaló gyanánt.

Azt hiszem, bármikor is táncolom majd a Blue Lotus-t (én mostmár csak így hívom), Gina és a Lányok ott lesznek velem, együtt táncolnak a csoporttal.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük