Januárban Egri Lilla megkért, hogy tanítsak a Nyári Intenzív ATS® hétvégén, amit Georgi Ildivel együtt szerveznek. Azt mondta azért engem kérnek fel, mert bíznak bennem, bíznak a tudásomban. Ez nagyon jól esett nekem, és nagyon boldogan mondtam igent a felkérésre.
Nem tudtam, hogy ez igencsak nagy port kavar majd körülöttem. Néhány hét szünet után újra beszéltünk a táborról, és körvonalazódtak a részletek. Nagyon örültem neki, hogy az ATS® tanításról és tanárként, táncosként történő együttműködésről nagyon hasonlóan gondolkodtunk már akkor is, és szinte egymás ötleteit mondtuk ki. Hogy mennyire egy rugóra járt az agyunk azt az is alátámosztotta, hogy ha valami nekem eszembe jutott, Lilla írta le vagy fordítva és ez mindig jó érzéssel töltött el. Az egyeztetést és közös munkát még az sem akadályozta meg, hogy én legalább 10000 km távolságra voltam akkor.
Ők elmondták mi az, amit szeretnének, hogy megtanítsak a tanítványaiknak, és végül kialakult egy olyan tematika, ami mindannyiunk elképzelésének megfelelt. Fontosnak tartottuk, hogy olyan jól kidolgozott legyen a program, ami a résztvevőknek valóban egy intenzív tanulás-élményt nyújt majd.
Nem ismertem minden résztvevőt előtte, és már nagyon vártam, hogy találkozhassak velük, adhassak abból, amit tanultam. Aztán elrepült az a néhány hónap és eljött a tábor, ahol remekül éreztem magam. Azt hiszem sikerült valamit abból átadnom, hogy szerintem mi az az ATS® érzés, és hogy nekem mit jelent a tánc és a tanítás. A tanítványaim tudják, hogy maximalista vagyok és igazi hajcsár, ezt most megtapasztalhatták a kezdők is és a haladók is. De bízom benne, hogy ennek a pozitív oldalát tartották és tartják szem előtt és nem felejtik el, amiket tanultunk és hogy ezután is számíthatnak rám, bizalommal fordulhatnak hozzám is kérdésekkel.
Hogy milyen volt tanárként részt venni a táborban?
Érdekes érzés volt, hogy most nem a tábort élvező diák vagyok, hanem a felelősségteljes tanár. Kicsit komolyan hangzik, de akármennyit nevetünk órán, akármilyen vicces arcokat vágok tanítás vagy a közös tánc közben, azt gondolom, hogy tanítani felelősség akkor is, ha csak hobbi szinten táncolnak azok, akiket tanítunk. Ezért is tartom fontosnak, hogy legyen mögöttem egy biztos háttér, biztos tudással, és ez az egyik fő oka annak, hogy idén Augusztusban ATS® tanári vizsgát teszek Carolena Nericcionál, aki létrehozta ezt a táncstílust.
Nagyon jó volt olyan tanárokkal együtt dolgozni, akik nyitottak, ugyanolyan komolyan veszik amit csinálnak, mint én és tudják, hogy közösen, együtt sokkal jobb minden. Egyik este felléptem a NaDyas Tribe csoporttal, amiben Lilla és Ildi táncolnak, és annyira érződött tánc közben is, hogy nem csak a tánc nyelvén értjük meg egymást.
Számomra ez a hétvége egy megerősítés volt. Megerősített abban, hogy igenis van értelme az elképzeléseimnek és van miért igazi ATS® tanárrá válni Magyarországon. Ami pedig ezen kívül nagyon sokat jelent, hogy tudom a jövőben számíthatok más tanárok együttműködsére, akik ugyanúgy számíthatnak az én támogatásomra.
Hálás szívvel gondolok Rátok, köszönöm szépen a résztvevőknek és a szervezőknek, hogy bízalommal fogadtatok.